Ezen Adatkezelési tájékoztatónkban informáljuk arról, hogy a 2018. május 25. napjától az Európai Parlament és az Európa Tanács 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (általános adatvédelmi vagy GDPR) rendelet az adatkezelési és adatvédelmi kérdéseket újra szabályozta.
Az ilyen tárgyú hatályos magyar jogszabályoknak, ezért meg kell felelni ezen uniós rendeletnek. Magyarországon adatvédelmi és adatkezelési kérdésekben már nem csak az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény az irányadó, hanem e rendelet is.
Ennek az adatkezelési tájékoztatásnak az a célja, hogy Vállalkozásunk biztosítsa Ügyfeleit, Partnereit arról, hogy az általa folytatott adatkezelések maradéktalanul megfelelnek a hatályos jogszabályi elvárásoknak, azok adatait jogszabály szerint kezeli, azokat harmadik illetéktelen félnek nem adja ki. Ezen tájékoztató tartalmazza adatkezelési tevékenységünk során figyelembe veendő és követendő irányelveket, szabályokat, valamint rendelkezéseket tartalmazza, amelyeket minden egyes adatkezelési folyamat során, annak teljes tartama alatt alkalmazni és figyelembe kell venni.
Az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az Európai Parlament és az Európa Tanács 2016/679 (2016. április 27.)
rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (általános adatvédelmi) rendelet, marketing célú adatgyűjtésre vonatkozó jogszabályok (így különösen a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény, a kutatás és üzletszerzés célját szolgáló név és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény) alapján tájékoztatjuk az alábbiakról.
Jelen adatkezelési tájékoztató az alábbi oldal adatkezelését szabályozza: https://vallalatitamogatasok.hu
Az adatkezelési tájékoztató elérhető az alábbi oldalról: https://vallalatitamogatasok.hu/adatkezeles/
A tájékoztató módosításai a fenti címen történő közzététellel lépnek hatályba.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
Cégnév: |
Genory Solutions Kft. |
Székhely: |
6000 Kecskemét, Belsőnyír tanya 50/M. |
Nyilvántartási szám: |
55858470 |
Adószám: |
32038671-2-03 |
Bankszámlaszám: |
OTP Bank Nyrt. 11732002-23565696 |
Telefonszám: |
+36 30 417 75 77 |
E-mail cím: |
info@vallalatitamogatasok.hu |
Fogalmi meghatározások
- „személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
- „adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
- „adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
- „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
- „címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
- „az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
- „adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
- „adattovábbítás”: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
- „adattörlés”: az adat felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges;
- „titok” minden olyan, az egyes ügyfelekről rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi intézmény által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik;
- „érintett”: azonosított vagy – közvetlenül illetve közvetett módon valamely azonosító alapján – azonosítható természetes személy;
- „érintett hozzájárulása”: az Érintett akaratának önkéntes, konkrét, megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az Érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
- „harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;
- „ügyfél” ügyfelének kell tekinteni mindenkit, aki (amely) a Vállalkozásunk bármely szolgáltatását igénybe veszi. Ügyfélnek kell tekintetni az a személyt is, aki (amely) szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba a Társaságunkkal vagy – ha van – közvetítőjével.
A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek
A személyes adatok:
- kezelését a jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság jegyében kell végezni ;
- gyűjtése csak meghatározott és jogszerű célból történik; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés;
- az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és csak a szükségesre adatokra kell korlátozódniuk;
- pontosságára törekedni kell; az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul törölni vagy helyesbíteni szükséges;
- tárolását olyan módon kell végezni, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel;
- kezelését oly formában kell végezni, hogy biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve.
Adatkezelés
Üzenetküldés, kapcsolatfelvétel
1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat |
Az adatkezelés célja |
Név, e-mail cím, telefonszám. |
Kapcsolattartás, azonosítás. |
Az üzenetküldés időpontja. |
Technikai művelet végrehajtása. |
Az üzenetküldés kori IP cím. |
Technikai művelet végrehajtása. |
2. Az érintettek köre: A weboldalon valamennyi üzenetet küldő/érdeklődő érintett.
3. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelés az ügy elintézéséig tart.
4. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő kezelheti, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
5. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
- tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről;
- kérheti személyes adatainak helyesbítését;
- kérheti személyes adatainak törlését vagy korlátozását;
- élhet adathordozhatósághoz való jogával;
- tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen;
- jogainak megsértése esetén Felügyeleti hatósághoz, valamint bírósághoz fordulhat.
6. A személyes adatok törlését, vagy módosítását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
7. Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, 6. cikk (1) bekezdés a) pont, az Infotv. 5. § (1) bekezdése.
8. Tájékoztatjuk, hogy
- az adatkezelés önkéntes, hozzájárulásával köteles a személyes adatokat megadni, ez alapján tudunk az üzenetre válaszolni.
- az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudjuk a kérését teljesíteni.
Az adatkezelés jogalapját abban jelöljük, hogy az az Ön szerződéskötést megelőző elérhetősége megismerése, a bármely okból szükségessé váló intézkedés megtétele, a jogszabályi előírásoknak megfelelés, a szükséges tájékoztatás igazolása a Vállalkozásunk jogos érdeke is egyben, melyhez az adata ismerete szükséges.
Társaságunk adatkezelésének céljai:
- az Ön szerződéskötést megelőző elérhetősége és/vagy további személyes adatai kezelése a kérése szerinti további lépések megtétele érdekében,
- az akarategység esetén megkötendő/megkötött szerződés teljesítése és annak ellenőrzése,
- a szerződéses jogosultságok és kötelezettségek gyakorlása körében átadott adatai kezelése és a szerződés megszűnését követő, bármely okból szükségessé váló adat kezelése.
Adatai harmadik személy részére (címzettek) átadhatók, de csak az alábbiakban megnevezetteknek és azok körének, az igényelt szolgáltatástól függően, a fenti célok érdekében: Vállalkozásunk jogi képviselője vagy az általunk igénybe vett megbízott, képviselő, szakértő, kiszervezett tevékenységet végző részére ad(hat) át adatokat a feladatuk ellátásához szükséges mértékben, illetve törvényi rendelkezéseknek megfelelően közjegyző(k), bíróság(ok), végrehajtó(k), pénzintézet(ek), posta hivatal(ok), könyvvizsgáló(k), esetlegesen a követelés eladási szándéka esetén a vevőként jelentkező személyt/szervezet számára.
Társaságunk reklám és marketing (a Társaságunk által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban Ügyfél- elégedettségi vizsgálat, a szolgáltatásaink hirdetése céljából, reklám és marketing célzattal piackutatás végzése, tájékoztatás adása és/vagy ajánlat tétele és e célból telefonon, postai vagy elektronikus úton közvetlenül történő megkeresése) célra beszerzett adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása, melynek körében adatait harmadik személy címzett javára nem adja át.
Amennyiben Ön korábban rendelkezett adatainak reklám és marketing célú felhasználásáról, úgy a a jövőben változatlanul, ily módon meghatározott hozzájárulását tekintjük érvényesnek és ez alapján járhatunk el.
A hozzájárulásának
- önkéntesnek,
- konkrétnak,
- a tájékoztatáson alapulónak
- és egyértelműnek kell lennie.
Társaságunk tájékoztatja, hogy a személyes adat szolgáltatása jogszabályon és/vagy szerződéses kötelezettségen alapul, illetve, hogy az adatok szolgáltatása esetleges szerződés megkötésének előfeltétele.
Amennyiben nem ad hozzájárulást
- szerződéskötés céljából: a szerződéskötésre nem kerülhet sor,
- szolgáltatás igénybevétele céljából: a szolgáltatás nyújtása megtagadásra kerül,
- reklám és marketing célból: nem kerül Önnek reklám és marketing anyag kiküldésre.
Az adatkezelés időtartamára vonatkozó rendelkezések:
- Hozzájárulási nyilatkozata meg nem adása esetén nem kerül sor személyes adat kezelésre.
- Szerződéskötést megelőző tájékoztatás, ajánlat kérés során elérhetőség és/vagy további személyes adatai átadás és kezelés, illetve kérése szerinti további lépések megtétele esetében visszavonásig kezeli az adatokat
- A létrejött kötelem esetén az abból eredő összes követelés kielégítettségétől vagy a követelés eljárási igényérvényesítésének ellehetetlenülésétől számított a jogszabályokból következő alapesetben öt+öt éves elévülési idő elteltéig – kivétel, amennyiben jogszabály ennél rövidebb vagy hosszabb tárolási időt határoz meg vagy következik abból – kezeli az adatokat.
- Társaságunk az általa nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban Ügyfél-elégedettségi vizsgálat, hirdetése céljából, reklám és marketing célzattal piackutatás, tájékoztatás és ajánlattételi cél esetén visszavonásig kezeli az adatokat.
A hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén – a hozzájárulására vonatkozóan – bármikor történő visszavonásához való jogosultsága áll fenn, amely nem érinti
- a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
- illetve az azt követően a felek között akarategységük esetén létrejövő szerződés teljesítése körében, a Vállalkozásunk részéről jogi kötelezettségei (ideértve a jogszabályon alapuló adatkezelést és adatkiadást) teljesítése körében, valamint jogos vagy jogosnak vélt igénye, érdekeinek érvényesítése körében a visszavonást követően, de a visszavonás folytán már nem a hozzájáruláson nyugvó adatkezelés jogszerűségét.
A hozzájárulás visszavonása során az Ügyfél adatait egyértelműen azonosítható módon kell jelölni (legalább a név és a cím megadásával), a visszavonással érintett adatkör jól azonosítható megjelölése mellett.
Pályázati előminősítés
Az adatkezelés célja az előminősítés lehetővé tétele, az azonosítás és a kapcsolattartás.
1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
- e-mail
- cégnév
- adószám
- vezeték- és keresztnév
- cím
- születési dátum
- telefonszám
- jövedelem
- legmagasabb iskolai végzettség
- KHR listán szereplés, adó-vagy köztartozás
2. Az érintettek köre: A weboldalon előminősítést kérő valamennyi érintett.
3. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: ügy elintézéséig tart.
4. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: a személyes adatokat az adatkezelő kezelheti, a felsorolt alapelvek tiszteletben tartásával.
5. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
- Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
- tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint
- az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
6. A személyes adatok törlését, vagy módosítását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
7. Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, 6. cikk (1) bekezdés a) pont, az Infotv. 5. § (1) bekezdése
8. Tájékoztatjuk, hogy
- az adatkezelés önkéntes, hozzájárulásával köteles a személyes adatokat megadni, ez alapján tudunk az üzenetre válaszolni.
- az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudjuk a kérését teljesíteni.
Az igénybe vett adatfeldolgozók
Tárhely szolgáltató
1. Adatfeldolgozó által ellátott tevékenység: Tárhely- és szerverszolgáltatás
2. Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége:
Magyar Hosting Kft.
+36 1 700 2323
1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.
3. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: az érintett által megadott valamennyi személyes adat.
4. Az érintettek köre: a weboldalt használó valamennyi érintett.
5. Az adatkezelés célja: a weboldal elérhetővé tétele, megfelelő működtetése.
6. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: az adatkezelő és a tárhely szolgáltató közötti megállapodás megszűnéséig, vagy az érintettnek a tárhely szolgáltató felé intézett törlési kérelméig tart az adatkezelés.
7. Az adatfeldolgozás jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.
Egyéb adatfeldolgozó
DiMa.hu Kft.
Szolgáltatás: DiMail / www.hirlevelszolgaltatas.hu
Adószám: 14079665-2-09
Cégjegyzék szám: 09-09-014017
Székhely: 4032 Debrecen Békessy Béla u 9. C épület 3/10
Tel: 06-52-322-121
Cookie-k (sütik) kezelése
1. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok
2. Az érintettek köre: a weboldalt látogató valamennyi érintett.
3. Az adatkezelés célja: a felhasználók azonosítása és a látogatók nyomon követése.
4. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:
Süti típusa |
Adatkezelés jogalapja |
Adatkezelés időtartama |
Kezelt adatkör |
Munkamenet sütik (session) |
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése |
A vonatkozó látogatói munkamenet lezárásáig tartó időszak |
connect.sid |
Látogatókat számláló cookie esetén adott nap éjfélig működik cookie.
5. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A cookie-k használatával nem kezel személyes adatokat az adatkezelő.
6. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: az érintettnek lehetőségük van a cookie-kat törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében általában az Adatvédelem menüpont beállításai alatt.
7. Az adatkezelés jogalapja: az érintettől hozzájárulás nem szükséges, amennyiben a cookie-k használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a szolgáltatónak feltétlenül szüksége van.
Google Adwords konverziókövetés használata
- A „Google AdWords” nevű online reklámprogramot használja az adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe veszi a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; „Google“).
- Amikor Felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott, és nem tartalmaznak semmilyen személyes adatot, így a Felhasználó nem is azonosítható általuk.
- Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a hirdetésre kattintott.
- Minden Google AdWords ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az AdWords ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni.
- Az információk – melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek – azt a célt szolgálják, hogy az AdWords konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. Azonban olyan információkhoz nem jutnak hozzá, melyekkel bármelyik felhasználót azonosítani lehetne.
- Ha nem szeretne részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatja azáltal, hogy böngészőjében letiltja a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Ön nem fog szerepelni a konverziókövetési statisztikákban.
- További információ valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el: google.de/policies/privacy/
A Google Analytics alkalmazása
- Ez a honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap használatának elemzését.
- A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.
- A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.
- A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy ennek a honlapnak nem minden funkciója lesz teljes körűen használható. Megakadályozhatja továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint. https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
Hírlevél, DM tevékenység
1. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein megkeresse.
2. Ügyfél a jelen tájékoztató rendelkezéseit figyelembe véve hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.
3. Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, Felhasználó pedig korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató minden – a reklámüzenetek küldéséhez szükséges – személyes adatát törli nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az üzenetben lévő linkre kattintva.
4. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat |
Az adatkezelés célja |
Név, e-mail cím. |
Azonosítás, a hírlevélre való feliratkozás lehetővé tétele. |
A feliratkozás időpontja. |
Technikai művelet végrehajtása. |
A feliratkozás kori IP cím. |
Technikai művelet végrehajtása. |
5. Az érintettek köre: a hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett.
6. Az adatkezelés célja: reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek (e-mail, sms, push üzenet) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, akciókról, új funkciókról stb.
7. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.
8. Az adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-87332/2015.
9. Az adatkezelés során igénybe vett adatfeldolgozó:
DiMa.hu Kft.
Szolgáltatás: DiMail / www.hirlevelszolgaltatas.hu
Adószám: 14079665-2-09
Cégjegyzék szám: 09-09-014017
Székhely: 4032 Debrecen Békessy Béla u 9. C épület 3/10
Tel: 06-52-322-121
10. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei: a személyes adatokat az adatkezelő sales és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
11. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
- Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
- tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint
- az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
A személyes adatok törlését, vagy módosítását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
12. Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről.
13. Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, 6. cikk (1) bekezdés a) pont, az az Infotv. 5. § (1) bekezdése, és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése:
„A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklám közzétevője – a hozzájárulásban meghatározott körben – a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített – a reklám címzettjére vonatkozó – adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.”
14. Tájékoztatjuk, hogy
- köteles hozzájárulásával a személyes adatokat megadni, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk.
- az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni.
Közösségi oldalak
- Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Facebook / Google+ / Twitter / Pinterest / Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.
- Az érintettek köre: valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook / Google+ / Twitter / Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon, és „lájkolta” a weboldalt.
- Az adatgyűjtés célja: a közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”, népszerűsítése.
- Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.
- Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon.
Ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések
- Amennyiben az adatkezelési szolgáltatásainkkal kapcsolatban kérdés merül fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.
- Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével törli.
- E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
- Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.
- A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
Az érintettek jogai
1. A hozzáférés joga
Az érintett visszajelzést kérhet arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Amennyiben ilyen adatkezelés folyamatban van, tájékoztatást kérhet:
- az adatkezelés céljáról,
- az érintett személyes adatok kategóriáiról,
- arról, hogy kik ismerhetik meg a személyes adatokat, különösen, hogy harmadik országba továbbítják- e,
- az adatkezelés időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól,
- azon jogáról, hogy kérelmezheti Társaságunk az Önre vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
- az adatvédelmi Felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
- ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információról;
- az automatizált döntéshozatal tényéről, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
2. A helyesbítéshez való jog
Az Érintett kérésére indokolatlan késedelem nélkül helyesbítjük a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, illetve figyelembe véve az adatkezelés célját, kérheti a hiányos személyes adatok – kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
3. A törléshez való jog
Az Érintett kérésére indokolatlan késedelem nélkül töröljük az Érintettre vonatkozó személyes adatokat, amennyiben:
- a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
- az Érintett hozzájárulását visszavonta, feltéve, hogy a további adatkezelésnek nincs más jogalapja;
- az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és Társaságunk nincs elsőbbséget élvező jogszerű indoka az adatkezelésre;
- a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
- a személyes adatokat Társaságunk alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
- a személyes adatok gyűjtésére közvetlenül a gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatosan – a szülői felügyeletet gyakorló személy hozzájárulásának hiányában – került sor.
4. Az elfeledtetéshez való jog
Ha Társaságunk nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, arról, hogy az Érintett kérelmezte tőlük is a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
Társaságunk nem törli az adatokat, ha az adatkezelés:
- a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából szükséges;
- a személyes adatok kezelését előíró, uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése érdekében szükséges;
- közérdekű archiválás, tudományos és történelmi kutatási vagy statisztikai célból szükséges és a törlés lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné az adatkezelést;
- jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges (pl. az adatokra bírósági eljárásban, bizonyítékként való felhasználás céljából van szükség).
5. Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az Érintett az adatkezelés korlátozására jogosult az alábbi esetekben:
- Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
- az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
- Ön tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e Ön jogos indokaival szemben.
6. A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség
Minden olyan címzettet tájékoztatunk valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés- korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az Érintettet kérésére tájékoztatjuk azt a címzettekről, valamint az érintetti jogok gyakorlása körében benyújtott kérelme nyomán megtett intézkedésekről.
7. Az adathordozhatósághoz való jog
Ön jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta.
8. A tiltakozáshoz való jog
Amennyiben a személyes adatok kezelése Vállalkozásunk jogos érdekén alapszik, az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okból bármikor tiltakozzon személyes adatainak Társaságunk által jogos érdek alapján, valamint profilalkotással kapcsolatosan megvalósított adatkezelései ellen. Ebben az esetben a személyes adatokat csak akkor kezelhetjük tovább, ha bizonyítjuk, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos érdekek indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Az Érintett megkeresésének megválaszolása
A fenti érintetti jogok gyakorlása körében benyújtott kérelmekről, ideértve az ezzel kapcsolatosan benyújtott panaszt is és az ennek kapcsán hozott intézkedésekről haladéktalanul, de a kérelem beérkezésétől számított legfeljebb 30 napon belül tájékoztatja az Érintettet Vállalkozásunk, mely határidő a kérelem összetettségétől, illetve a kérelmek számától függően legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható. A válaszadási határidő meghosszabbításáról a késedelem okának megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül tájékoztatja az Érintettet.
Amennyiben úgy döntünk, hogy nem teszünk intézkedéseket az Érintett kérelmére, haladéktalanul, de legfeljebb a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatjuk az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az Érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával. Az Érintett jogaival kapcsolatos tájékoztatást díjmentesen biztosítjuk. Ha az Érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan, vagy különösen annak ismétlődő jellege miatt túlzó, megtagadhatjuk a kérelem alapján történő intézkedést.
Az adatkezelés biztonsága
Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:
- a személyes adatok álnevesítését és titkosítását;
- a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét;
- fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani;
- az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást.
Az adatkezelő adatbiztonsági intézkedései: Jelszó, felhasználói név, ssl titkosítás.
Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az Érintettet az adatvédelmi incidensről.
Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és egyértelműen ismertetni kell
- az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;
- továbbá ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;
- ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.
Az érintettet nem kell tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:
- az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
- az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
- a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
Amennyiben az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását.
Adatvédelmi incidens bejelentése a hatóságnak
Az adatvédelmi incidenst az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az 55. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.
Panasztételi lehetőség
Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Jogellenes adatkezelés esetén vagy a felügyelet döntése miatt továbbá polgári pert kezdeményezhet. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik (a törvényszékek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg: http://birosag.hu/torvenyszekek).
Zárszó
A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:
- A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.)
- Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
- 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §-a)
- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a)
- 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról
- 2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;
- 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)
- 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)
- 16/2011. sz. vélemény, a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásról
- A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről
A hangfelvétel panasz esetén az illetékes hatóság, esetleges jogvita esetén az eljáró bíróság részére kerülhet kiadásra, továbbá csak a törvényben meghatározottak szerinti egyéb esetekben használható fel.
Cookie (ú.n.„süti”) kezelésére vonatkozó tájékoztató
A „süti” („cookie”), a web szerver által küldött üzenet, kódsorozat, amely az érintett számítógépének háttértárolójára kerül, mely elsősorban a felhasználó későbbi azonosítására szolgál, illetve alkalmas lehet személyre szabott információk küldésére.
Célja különböző lehet: információgyűjtés arra vonatkozóan, hogyan használja az Érintett a weboldalt, megjegyzi a látogató egyéni beállításait, megkönnyíti a weboldal használatát a felhasználók számára stb. Kapcsolódhatnak munkamenethez, hirdetésekhez – annak érdekében, hogy a felhasználó érdeklődésének megfelelő hirdetések jelenjenek meg a weblapon – , használat elősegítéséhez, a bejelentkezés biztonságához stb.
Viselkedésalapú reklám csak akkor használható a weboldalon, ha ehhez az Érintett előzetesen megfelelő tájékoztatáson alapuló önkéntes hozzájárulást ad.
A „süti” („cookie”) tényleges alkalmazásáról az Érintett tájékoztatása oly módon történik, hogy alkalmazásakor a Társaságunk honlapján jól láthatóan és jól észlelhetően kerül elhelyezésre egy a cookie alkalmazásáról szóló figyelemfelhívás, amely kiutal, egy további kattintással elérhető tájékoztatóra a cookie alkalmazása tekintetében. Társaságunk „sütiket” („cookie”-kat) alkalmaz a honlapján, ezért a honlapját meglátogatókat erről a tényről tájékoztatja.
Álláspályázatok, önéletrajzok
Társaságunk az álláspályázatokkal kapcsolatosan tudomására jutott adatokat, kizárólag az álláspályázathoz kapcsolódó célból, annak elbírálása céljából kezeli. Az adatkezelés jogalapja az Érintett önkéntes hozzájárulása, melyet az álláspályázat Társaságunk részére történő megküldésével fejez ki, amit egyoldalú jognyilatkozatával bármikor visszavonhat. Az álláspályázattal kapcsolatosan megküldött dokumentumokban szereplő személyes adatokat a Társaságunk, illetőleg illetékes munkatársai, a pályázat elbírálásában esetlegesen részt vevő megbízottai és adatfeldolgozói ismerhetik meg, tárolása nemleges döntés esetén pályázat elbírálásáig történik, kivéve ha az érintett adatainak tovább kezelését kéri Társaságunktól. Pozitív döntés esetén a munkaviszonyra vonatkozó szabályok határozzák meg az adat tárolás időtartamát.